A HOMÉROSZI EPOSZOK

Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélő költemény jelzi, az Íliász és az Odüsszeia. Az ókori hagyomány mindkét eposz költőjének Homéroszt tartotta,

aki egyes források szerint vak énekes volt, s az ókori szobrászat is vak aggastyánnak ábrázolta. A homéroszi eposzok valószínűleg a Kr. e. 8. században keletkezhettek. Az írásbeliséget évezredek szóhagyománya előzte meg; az Íliász és az Odüsszeia ennek a mondai anyagnak a megrostált és gondosan elrendezett változata. Egy kivételes képességű, zseniális költő újszerű versformában, több dialektus elemeit magában foglaló a köznapi életben soha nem beszélt műnyelven megírt tudatos alkotásai. (Homéroszi probléma: az irodalomtudomány mai felfogása szerint csaknem bizonyos, hogy az Íliász és az Odüsszeia írója két külön személy, és az utóbbi egy emberöltővel később élt és alkotott.) Mindkét eposz története a trójai mondakörhöz kapcsolódik.

ILIÁSZ

A két homéroszi eposz közül az Íliász a korábbi; a trójai háború után kb. 500 évvel, Kr. e. a 8. században alkotta meg költője a szóbeli mondaanyag felhasználásával.  Az Íliász nem a trójai háború egészének történetét mondja el, hanem csupán egyetlen történetet emel ki, az előzményeket csak felvillantja, a jövőt pedig csak sejteti. A 15 700 hexameterből álló hősköltemény a trójai háború utolsó esztendejének 52 napjáról szól: Akhilleusz haragjának okáról, következményeiről és feloldásáról. Az Íliász főhőse, központi alakja nem fővezér, Agamemnón, hanem Akhilleusz. Lebírhatatlan vitézi ereje, halálmegvető bátorsága emeli minden görög és trójai hős fölé. Nem csupán isteni származása, hanem mindenekelőtt a sors látásának és vállalásának az a tudatossága, mely egyedül neki adatott meg. (A katonai erényekben, a harci dicsőségben megtestesülő emberi nagyság a Homérosz-kori nemesség ideálja volt.) Az Íliász szerzőjének világképe már túllép az Akhilleuszban megtestesült emberideálon: kritikusan szemléli a főhős gyilkos tombolását, és végül az immár lelkileg megtisztult Akhilleuszt emeli példaképpé.

ODÜSSZEIA

Hektor halála után Trója hamarosan elesett, s az életben maradt görög harcosok több-kevesebb kaland után hazatértek otthonukba, Csak egyetlen hősre, Odüsszeuszra vártak hiába hazájában, Ithakában. Az ő viszontagságos küzdelmeiről, 10 éves hányódásáról s hazatéréséről szó a második „homéroszi” költemény, az Odüsszeia. Ez valamivel később keletkezhetett, mint az Íliász. Szerzője jól ismerte nagy elődje művét, mintaképnek tekintette azt. Magáévá teszi az Íliász egész mitológiai apparátusát; egy seregnyi sort, kész mondatformulát vesz át belőle, követi az ún. eposzi kellékek használatában. Szerkesztőtechnikájában átveszi az „in medias res” kezdést is; s az Odüsszeia is csak egyetlen eseménysort emel ki: Odüsszeusz hazatérését hazájába, Ithakába.

A 24 énekre tagolódó, 12 110 hexametert tartalmazó hősköltemény „jelen” ideje” mindössze 40 nap. Az eposz világa ennél időben és térben tágasabb. Az Odüsszeia világképe eltér az Íliászétól, embereszménye is más: a hírnévvel nyert halhatatlanság helyébe az élet lép legfőbb értékként. (Világkép: a világról, az életről, a társadalmi jelenségekről vallott nézetek összessége, összefüggő rendszere s ennek jelentkezése valamely irodalmi műben.)  Az Odüsszeia embereszménye már nem a „bátor ember”, hanem a sokat tapasztalt, bölcs, leleményes, politikus ember, aki éppen eszét használva igyekszik megmenteni saját és társai életét. Az Odüsszeia világában az emberek

sorsát már nem vagy nem kizárólagosan az istenek intézik, az Odüsszeia hőse a felnőtt ember, aki nemcsak vállalhatja, hanem alakíthatja is a reá mért sorsot. Az eposz cselekménye egyszerre, egy időben két szálon, két színtéren indul meg. Az első négy énekben csak szó van Odüsszeuszról, de ő maga személyesen még nem jelenik meg, szerkezeti szempontból mégis fontos funkciója van ennek e résznek:

- bemutatja Ithakát,

- bizonyítja Pénelopé hűségét,

- bemutatja Télemakhosz gyermekből férfivá érését.

Az V-VIII. énekben átlépünk a mesék birodalmába. Ogügié szigetén megismerkedünk Odüsszeusszal, aki az örökifjú Kalüpszó mellett önmagát győzi le: otthonáért, a halandó létért lemond a zavartalan boldogságról, s törékeny bárkáján kel útra, s 20 nap alatt érkezik meg Szkhéria szigetére, a phaiákok mesebeli hazájába, ahol rangrejtve megismerkedik Nauszikával, a királylánnyal.

A következő négy énekben (IX – XII.) a jelen idejű elbeszélés megszakad, s helyette felkomorlik a múlt: a költő hősének adja át a szót, vele mesélteti el hihetetlen történeteit. A mű egésze szempontjából lényeges szerepe van ennek a mesés kalandsorozatnak, hisz alátámasztja a főhős tapasztalatait, megvilágítja jellemét, egyéniségét, és bizonyítja a társak hiábavaló és értelmetlen pusztulását. A hazafelé tartó út történeteit időrendben meséli el a hős. Odüsszeusz társaival 10 kalandon megy keresztül

A XIII. énektől kezdve a jelenhez kanyarodik vissza a cselekmény, s az eposz teljes második fele, 12 ének, Ithakában játszódik, s a költő most már időrendben adja elő az eseményeket. Fontos megjegyezni, hogy Odüsszeusz jogos ítéletet hajt végre: a büntetés megfelelt a bűnnek. Ennek ellenére nem talál benne örömet, terhére van. Megkönnyebbülve, örömmel hagyja abba a harcot.